Főoldal, menü, profil

Főoldal

  • 1.: Itt láthatod a profilképed (avatar), ha van, a neved, energiád (wellness), arany és valutamennyiséged, valamint az itt található borítékra kattintva érhetjük el az üzeneteket (itt jelzi, ha van), mellette lévő csengő-szerű gomb jelzi az értesítéseket (ha pénzt, aranyat, fegyvereket, kajákat, nyersanyagot kapsz valakitől, vagy komment érkezett arra a bejegyzésre, amire írtál, vagy szavaztál, valamint itt vannak a barátbejelölésekről szóló értesitések is. A mellette lévő jel, ahol az új felirat világított korábban (most már nem újdonság), a heti rangsorolást láthatunk. A heti rangsornál oldalt visszanézhetünk korábbi eredményeket, és más országok, századok, divíziók eredményeit is. Az első 3 helyezésért minden kategóriában külön jelvényt (nem medált arannyal!!!) lehet kapni, mely ott díszeleghet a mi, vagy századunk oldalán-
  • 2.: Itt tudod tetszik-elni, avagy lájkolni az erepublikot és láthatod, hogy eddig hány ember tette ezt meg. Innen elérheted az erepublik facebookos oldalát is.
  • 3.: Itt láthatod a játékidőt (nap), valamint a valós dátumot a valós órával, de nem Közép-Európai idő szerint, úgyhogy ne tévesszen meg minket az óra. 9 órával kevesebb van ezen a kelet-európai időhöz képest. Ha valamely (múltbéli) dátumot szeretnél erepublik napra átváltani, vagy erepes napot dátummá alakítani, akkor hasznos lehet ez az egyszerű kis excel fájl: (klikk a letöltéshez)
  • 4.: Itt kereshetsz más játékosokat a játékbeli neveik alapján.
  • 5.: Itt tudsz kijelentkezni
  • 6.: Menüsor (lentebb külön kitérek rá)
  • 7.: Aktuális ideiglenes küldetéseket, akciókat is itt jelzi, de van, amit bal oldalt az 1. pontban jelölt hely alatt mutat. Újabban heti küldetéssorozatok vannak, egy hétig tartanak, és a jutalmakat is itt lehet átvenni a lépcsők teljesítése során. Itt ez alatt jelenik meg, ha valamilyen (fejlesztési) akció van.
  • 8.: Erre kattintva lenyithatod, illetve visszazárhatod a térképet
  • 9.: Napi parancs, vagyis az, amit jó lenne teljesíteni minden nap. Jutalmul 1 csokit és egy bazókára való alkatrészeket kapunk teljesitésért. Ha nem vagy századtag, akkor nem látsz ilyet.
  • 10.: Üzenőfal, külön a barátoknak, századunk tagjainak, pártunk tagjainak, valamint az erepublik facebookon megosztott bejegyzései is láthatók külön fül alatt.
  • 11.: Hadjáratok. Itt jelzi, ha a régiódban lehet felkelést szervezni, itt lehet támogatni is a felkelést, valamint itt láthatjuk az országunkat érintő hadjáratokat.
  • 12.: Az országunkban kiadott cikkeket láthatod itt, különböző szempontok szerint rangsorolva (régen a legtöbb szavazatot kapott utóbbi 48 óra cikkei voltak, de már több szempontot is figyelembe vesz a rendszer). Számít a rangsorban a vote száma, cikk életkora, cikkre érkezett endorse, hozzászólások.
  • 13.: Itt pedig láthatod legalul a következőket:
    https://i.imgur.com/n4Myz0i.png

- wiki: hasznos segítség az erepublikhoz, több nyelven (sokminden nincs magyarull)
- legújabb frissítések: legújabb játékbeli frissítések, újítások, és egyes küldetések leírása látható erre kattintva
- forum: erepublik saját fóruma
- blog: erepublik saját blogja, angolul
- sajtó: erepublik sajtó angolul
- kapcsolat: itt veheted fel adminékkal a kapcsolatot, ha bármit is szeretnél tőlük (ajánlatos tudni az angolt)
- állások: ha szeretnél dolgozni az erepubliknál
- felhasználói feltételek: terjedelmes angol információ. A meg nem értés nem mentség.
- adatvédelem: ez is angolul
- erepublik törvények: itt röviden számos nyelven van, magyarul is, de az angol verzió picit hosszabb. Érdemes ezeket mindig észben tartani.

Menüsor

1: Kezdőlap: Ide kattintva természetesen a kezdőlap jelenik meg, amit bejelentkezés után szoktunk látni.

2: Épületeim: Ide kattintva 4 kategória közül lehet választani, alapból automatikusan az elsőt hozza be nekünk.

  • Residence: Ez egy új rész. Itt tudsz letelepedni, és az a régió, ahol letelepedtél, információt kaphatsz ezen belül róla
  • Cégek: saját cégeid (kezdőknek egy q1-es kajagyár és 3 db búzaföld), továbbá itt tudod elérni azt is, ha dolgozol valakinek (ha nem dolgozol, akkor mindenképpen keress munkáltatót). Minden munka adóköteles, ami automatikusan levonódik. Ha akarsz, további cégeket vehetsz. A piros "1" jelölés addig marad ott, amíg nem dolgoztál legalább egy cégben.
  • Gyakorlóterek: itt tudsz edzeni, ami az erő növekedéséhez szükséges. Az első edzőterem ingyenes, a továbbiakban aranyért edzhetsz (kezdetben csak az ingyenesben érdemes). Fejlesztheted az edzőtermeket. A piros "1" jelölés addig marad ott, amíg nem edzettél legaláb az egyik edzőteremben.
  • Raktár: Itt érheted el a saját raktárad tartalmát, és itt tudod bővíteni is, illetve termékeket eladni is itt tudsz.
  • Kiegészítő épületek: Itt veheted és fejlesztheted a rakétagyárat (napi 1-2 rakéta építése lehetséges), valamint ha lesz "energia központod", azt is itt láthatod. Az energiaközpontot lehet vásárolni is, vagy ideigleneset lehet küldetésekkel kapni.
  • Utazom: Ki tudod választani, hogy mely ország mely régiójába szeretnél utazni. Utazhatsz repülőjeggyel (Moving Ticket), vagy valutáért (20-40-60-80-100 valuta)

3: Háborúk: Itt érhetsz el minden futó csatát (direkt csata, felkelés, puccs, légicsata), és itt tudsz harcolni.

4: Piactér. 

  • Árupiac: itt tudsz valutáért vásárolni termékeket. Saját termékeid a raktáradból tudod eladni, de érdemes lehet előtte itt tájékozódni a legalacsonyabb piaci árakról. Országonként eltérhetnek a legalacsonyabb árak.
  • Állásajánlatok: Itt kereshetsz munkát és láthatod, hogy mások mennyiért dolgoztatnak, kezdve a legmagasabb ajánlattól. Vannak, akik többért dolgoznak, mint a legjobb állásajánlat, mert a jó munkaerőt a jó munkaadó megfizeti, és még túlórázni is lehet :)
  • Pénzpiac: Itt tudsz játékbeli pénzért aranyat, vagy aranyért játékbeli pénzt venni, és te is tudsz ajánlatot itt kitenni.
  • Eladó cégek: Itt vásárolhatsz eladó gyárakat (a nyersanyagcégeket nem lehet eladni). Ha el akarod adni saját cégeid, akkor azt az épületeid rész alatt teheted meg.

5: Közösség:

  • My Country: Saját országunk adatai. Innen elérhetők más országok adatai is.
  • My Millitary Unit: A katonai század, melynek tagja vagy, itt elérheted. Amíłg nem teljesíted a napi parancsot, adig ott lesz a piros "1" jelölés.
  • My Party: A párt, aminek tagja vagy, itt elérheted.
  • My Newspaper: A saját újságodat itt elérheted.
  • Forum: Az erepublik saját fóruma. Többnyire angol nyelvű.
  • Szövetségesek: A szövetség, melynek az országunk a tagja. Itt láthatók a további tagországok. Nem tartalmazza ez a rész azon országok listáját, melyekkel kölcsönös védelmi egyezmény lett kötve (avagy MPP).
  • Választások: választási eredmények megtekintése (legutóbbi, régebbiek), valamint innen (is) elérhető az aktuális választás
  • Rangsor: különböző szempontok alapján az aktuális rangsor (egyes adatok csak naponta frissülnek).
  • Legújabb frissítések: angol nyelven olvashatóak a legújabb változások leírása.
  • Világtérkép: Világtérkép, melyen látható az országok kiterjedése, meg lehet nézni a nyersanyagokat, aktuális háborúk helyszíneit stb, és kereshetünk is a régiók, országok, városok közt.

6: Gold & Extrák: különböző extra dolgok vásárlása valós pénzért, vagy játékbeli pénzért, aranyért.

Profil

Az alábbiakban bemutatom, hogy a profiloldaladon (amelyre az avatárodra, azaz a profilképedre kattintva juthatsz el) milyen információkat láthatsz és milyen navigálási lehetőségeket nyújt. A bal oldali sávra újra nem térek ki, fentebb már írtam róla (tehát a most következő képen nem szerepel). Ha mások profilját akarod megnézni, akkor hasonlóan láthatod az adatait.
Az egyszerűség miatt számmal jelöltem az egyes elemeket
:

 



  1. Avatar, azaz profilkép. Vannak olyan századok, melyek megkövetelik, vagy legalábbis ajánlják, hogy egységes képet használjanak a tagok a tagságért, ellátmányért cserébe, de ezen kötelező avatarokban lehetnek engedmények (van egy sablon, amit átszerkesztve lehet használni).
    Azon játékosok, melyek a való életben meghaltak, egyedi profilképet kaphatnak. Cikk is készült erről, klikk érte ide.
  2. Nick, avagy a név amivel regisztrálva vagy. Mellette a szám a szint, alatta pedig az online jelzés, illtve offline jelzés abban az esetben, ha más profilját nézed (ez akkor lehet hasznos, ha más profilját nézed, és tudni akarod, hogy fenn van-e erepen). Ha legalább egy hónapja nem lépett be a játékos, akkor megjelenik a felirat, mely az inaktív játékos újbóli belépés során eltűnik.
  3. Lakóhely és állampolgárság. Az utazás 20-100 valutába kerül attól függően, milyen távolságra szeretnél utazni. Néha még "repülőjegyhez" is hozzá lehet jutni. Az utazás mindenképpen azonnali. Ha utazol, minden javad "veled megy".
    Ha más állampolgárságot szeretnél felvenni, akkor az adott országba kell utazni, és ott kell igényelni. Ha abba az országba utazol, az állampolgárság mellett megjelenik egy "költözés" felirat, és ott tudod igényelni az állampolgárságot. Egyes országoknál az állampolgárságnak vannak követelményei, érdemes előtte erről érdeklődni. Egyszerre csak egy állampolgárságod lehet, tehát új esetén a régit elveszted. Az állampolgárság megváltoztatása hátránnyal is járhat, mivel az állampolgárság nem jelent automatikus licenszt az adott ország piacán áruláshoz.
  4. Itt jelzi, ha felnőtt polgár vagy (ehhez csak 50 erőt kell összegyűjteni, ez max pár nap alatt összejön), az erepublik születésnap az a nap, amikor regisztráltál a játékba, a nemzeti rang pedig a helyezésed az ország lakosai közt tapasztalati pont alapján.
  5. Politikai és katonai titulusod: Politikai titulusnak feltétele a párttagság (kivéve kongresszusi képviselő és elnök abban az esetben, ha a választás után kilép a pártból). A katonai titulus feltétele századtagság. Alapesetben csak tag vagy, de lehetsz ennél több is.. Alatta látod az újságod (ha van), illetve azét, akinek a profilját nézed.
  6. Innen is elérheted a barátaid. Ha más profilját nézed, akkor csak itt tudod elérni a barátait.

    (véletlenül a képre nem került szám): Profilod, barátok (itt is elérheted a sajátjaid), meghívottaid (itt tudod nyomon követni és itt gyűjtheted be az értük járó aranyjutalékot, valamint profil módosítása
  7. Rólam: ide bemutatkozó szöveg kerül, mely max 300 karakterből állhat. Nekem "karaketerekből" tank képét állítottam össze, valamint a tutorial linkje is szerepel.
  8. Kitüntetések, avagy medálok, miket a játékos megszerzett. Ezekért többnyire arany vagy valuta jár, bővebben a medálok résznél tájékozódhatsz. A szám természetesen a medálok számát jelöli.
  9. Erő, divízió, katonai rang, katonai rangpont, és következő rang eléréséhez szükséges pontszám. Két féle katonai rang és rangpont van, az egyik szárazföldi, a másik légicsatáké. Minden hadjárat 4 minicsatája légicsata
     
  10. Plecsni, "kitüntetés", dekoráció, olyan jelvények, melyekért nem kapsz semmilyen pluszt, de jól mutat a profilodon, főleg az egyediek. Sajnos elég kevés a fantáziájuk, hogy ez a rész is a kitüntetések nevet viseli.
  11. Igaz hazafi: az a hazád, melynek az állampolgára vagy. Itt látható, hogy állampolgárságod szerinti országban eddig mennyi sebzést vittél be. Bizonyos sebzésösszeg elérése után igaz hazafi medálban és aranyjutalomban részesülhetsz. Igaz hazafi előzmények rész alatt azokat a sebzéseket mutatja, melyeket más állampolgárságod idején vittél be az akkori állampolgárságod szerinti ország oldalán. Egyeseknél szép hosszú a lista. Ha állampolgárságot váltasz, akkor előről kell kezdeni az adott országban a sebzések gyűjtését, és csak akkor kapsz medált, ha a korábbi magasabb hazafi előzményedet túlteljesíted, és eléred azt a sebzésösszeget, ami a következő medál megszerzéséez szükséges.
  12. Legmagasabb sebzés egy hadjáratban, valamint ennek ideje, és hogy melyik csatában milyen oldalon, sikeres volt e a csata.
  13. Gerilla harc statisztika: eddig nyert és eddig vesztett csaták száma.
  14. Eddig bevetett kis és nagybombák száma, az utolsó ideje és helye.

 

 


A játékban számos alkalommal szükségünk lehet a profil linkünk megadására (mentorkérés, osztások, segítséghez stb). Ezt könnyen elérhetjük, ha az avatárunkra kattintva profiloldalunkra megyünk.
A link a böngészősávunkban jelenik meg ekkor: https://www.erepublik.com/en/citizen/profile/xxxxxxx Itt pedig az xxxxxxx egy számsort jelent, mely minden játékosnak egyedi (ez a számsor az ID-d).