Org

Ez a modul nagyrészt ki lett irtva már az erepből, de még találkozni velük, és a kommunikációk során (cset, üzenőfal, stb) is láthatjuk emlegetni.

Mi is az az org? Az org egy rövidítés, az organisation rövidítése, ami kb gazdaságot jelent.

Orgok kezdetben:

Régen egykor bárki csinálhatott orgot korlátlan számban 5 aranyért darabját. Ehhez szükség volt e-mailcímre, külön minden orghoz. Majdnem olyan, mint egy játékos karakter, csak kicsit másabb. Az orgon lehetett céget, újságot alapítani, volt raktára is (kezdetben 20 helyes talán), lehetett utaztatni is.
A raktárhelyet aztán idővel lehetett bővíteni valamennyi valós pénz ellenében. A raktár hasznos volt, ha nem fért el a játékos karakter raktárában minden, amit csata közben elüthetett, és nem kellett a piacon szórakozni, csak egyszerűen át lehetett küldeni a cuccot, és lehetett folyamatosan ütni.
Az utazás az a termelékenység miatt volt fontos, de egyéb haszna is volt. Orggal ha utaztál és volt rajta újság, akkor abban az országban tudtad kiadni a cikked ahol éppen voltál. Pl. progpaganda cikkek így születtek sokszor ellenséges országban.
Eleinte az orgok tudtak feliratkozi és szavazni is cikkekre.
Lehetett az orgokról is monetaryzni (pénzpiac), és az árfolyamkülönbségből pénzt keresni.
Régen lehetett giftelni, ami visszatöltött bizonyos wellness-t, de magadnak nem tudtad hanem csak valaki más tudott fölgiftelni. általában te megvetted a giftet, elküldted neki és ő fögiftelt. Akinek volt org-ja az ezt is megúszta.
Ezen előnyös tulajdonságait kihasználva volt, aki 1000 orgot alapított, és 5 aranyért bárkinek intézett Media Mogul medált (a tulajnak 5*1000 aranyba került az alapítás, utána talán script segítségével annak, aki fizetett 5 aranyat neki, az összes orggal feliratkozott az újságára, lett az illetőnek MM medálja, amivel vissza is kapta az 5 aranyat, így ingyen lehetett MM medálhoz jutni gyakorlatilag.
Jellemző volt még az orgokra, hogy nyilvánosan követni lehetett a donate (utalás) listájukat.

Adminok az orgok ellen:

Orgok kiirtásához vezető út egyik (talán első) lépése az orgok termelékenységének csökkentése talán 20%-kal, így mindenki levette róla a céget.
Bejelentést tettek, hogy idővel meg fognak minden orgot szüntetni az adminok. Sokáig csak igéret volt, aztán eljött az ideje ennek is. Sikerült kiharcolnia az egyik akkori elnöknek, hogy az orgok egy része megmaradhasson (állami orgok, századok, pártok orgjai). Kb 130 orgja van eMagyarországnak jelenleg.
Utána jött a fejlemény vagy felhívás h mindenki az orgjában megadhatja azt az ID-t ami a tulajdonosé, majd meg is szüntették a magánorgokat, kaptak 5g/org a megadott ID-jű karira+ elvett orgonként egy free licence-t

Orgok ma:

Az orgok már nem sok dologra használhatók. Az állam használja többségüket.
Jó dolog monetaryzásra (pénzpiac),ugyanis nincs az orgok esetében a 10 arany limit, és nagyobb mennyiségben lehet pénzt váltani
Jó dolog az államnak közlönyök kiadására, valamint századoknak, pártoknak saját század, pártújságjuk kiadására. Fel lehet iratkozni ezekre is és szavazni, de az orgról más újságjára, cikkeire nem lehet feliratkozni, szavazni.
Még mindig költözhetnek az orgok, de állampolgárságot nem válthatnak, enélkül pedig másként nem lehet idegen országokban írni róluk.
Az állam bármely orgot visszaveheti (visszaticketelheti), és megváltoztathatja a belépési adatait.
Egy ideje bevett szokás, hogy a pénz védelme érdekében az állami orgok minden elnöki ciklusváltáskor visszaticketelésre kerülnek, és az elnök mindnek (vagy egy részének) új e-mailcímet és jelszót ad. így a korábbi ciklus alkalmazottjai nem férhetnek hozzá a régi belépési adatokkal.
Az orgok tudnak pénzt, aranyat utalni másnak, vagy piacon vásárolni bármit, de az orgnak nem lehet utalni.