Kvíz

Elsősorban a kezdők anyagi lehetőségeinek bővítéséért és oktatásáért jött létre az Oktatásügyi Minisztérium közlönyében az 1-2 hetente megjelenő kvíz, de nem csak nekik szól, hanem mindenkinek, aki szereti az ilyet.
Rendszeresen szokott lenni 1. divízió tagjainak külön kérdéssor, mely könnyebb kérdéseket tartalmaz, valamint egy nehezebb kérdéssor tapapasztaltabb játékosok számára, mely lehet könnyebb, csak kezdőknek szóló, vagy nehezebb, mindenkinek szóló. Alkalmanként előfordulhat egy harmadik kérdéssor, mely nem erepublikkal kapcsolatos kérdésekből áll (régebben viszont külön volt az első és külön a 2. divízió játékosoknak + volt veterán is )
Minden sorozat 5-10 kérdésből áll, 2-2 db q7 tankot lehet kapni minden helyes válaszért. A rákövetkező közlönyben mindig megjelennek a megfejtések egy ideje.

Az alábbiakban az 1710. napig visszamenőleg szerepelnek a kérdések és válaszok (ennél visszább már felesleges lenne menni, mert gyakran olyan játékok voltak, melyek kérdéseiről és válaszairól nem készült külön összegző cikk, vagy esetleg abcd választási lehetőségek voltak, és így már nem olyan érdekes, hogy csak kizárlólag a helyes válasz kereshető vissza, az pedig nem, hogy melyek közül lehetett választani; stb)

2305. nap, film

I. Film


1. Melyik Bennet-lány házadosik meg először?
Lydia Bennett, a legifijabb leány, a család eleven botrányköve
2. Hogy hívták az SG-1 első földönkívüli (nem a Földön született) tagját?
Teal'c, a jaffa \o/
3. Milyen tárgy okoz felfordulást a busmanok között?
Egy repülőgépről kihajított Coca-cola-s üveg.
4. Kinek a felesége volt Samantha Ewing?
John Ross "J.R." Ewing, Jr - Jockey
5. A közismert városi legenda szerint mit mondott ‘Hasta la vista, baby’ helyett Arnie a szlovák Terminátor 2-ben?
Ahoj, poplacsek! :D


II. Div I.


1. Mennyi wellness-t lehet visszatölteni összesen egy nap alatt, ha a játékosnak egyáltalán nincs visszatöltési bónusza?
2400 (én visszatöltés alatt a mutatott wellness+potenciál együttes töltődését értettem, de ha valaki 2400 + a mutatott töltés potenciálját írta volna -pl.: 2400 + 600, vagy 2400 + 750-et természetesen azt is elfogadtam volna; néha nem sikerül olyan egyértelműen és szabatosan megfogalmazni amit szeretnék, ahogyan szeretném, ezért elnézéseteket is kérem, de a javítás amúgy is manuális és igyekszem körültekintéssel értékelni a válaszokat)
2. Mi felülről az első edzőterem neve?
Van egy ingame neve, amit kiír ha fölé viszi valaki a kurzort, ez az angol változatban weights' room, a magyarban -amit ekkor még nem tudtam, utána néztem csak meg :D- nemes egyszerűséggel edzőterem.
3. Mennyibe kerül fejlesztési akció keretén belül q1-ről, q4-re fejleszteni?
Itt a lényeg, hogy újabban már csak 55%-os fejlesztési akció van (-45% a teljes árból), így 170 * 0,55 = 93,5
4. Mi a TP medál?
True Patriot medál, magyarul 'igaz hazafi' medál amit az állampolgársággal megegyző országért bevitt x összértékű ütés után ad a játék, egyre növekvő léptékű szintek szerint felosztva.
5. Miért jelent gondot a TP medál miatt az állampolgárság-váltás?
Mert, ahogy az mindenki aki már váltott állampolgárságot és ütött hazai oldalon láthatja a saját profiloldalán, minden egyes állampolgársághoz külön számláló tartozik és az adott állampolgárság felvételekor aktiválódik, medált pedig szintenként csak egyszer kap mindenki, így ha a sebzése több ország között oszlik el, akkor kevesebb medált ér el ugyanannyi sebzéssel. :)
6. Mennyibe kerül jegy nélkül Budapestről Patagóniába utazni?
60 forint/valuta
7. Ki volt eMagyarország eddigi egyetlen királya?
Egy igencsak rövid ideig I. Kárpáthy Antal, de mivel -nagy vonalakban- a PPl nem értett egyet a népszavazás nélkül, önkényesen módosított államformával és az ezt követően elszabaduló indulatok és egy állítólagos IRL fenyegetés miatt Francis Hunyadi töröltette az accját (nem egyszerűen csak lelépett vagy banoltatta magát!) a kezdeményezés végül hamvába holt.
 


III. Felsőbb Divíziók


1. Lehet-e orggal cikkre szavazni?
Már nem.
2. Melyik szövetségnek volt eMagyarország először tagja?
Mediterranean Alliance - Mediterrán Szövetség még az első világháború előtt
3. Kiket lehet felvenni egy körlevélbe?
Csak azokat akik fent vannak a barátlistánkon.
4. Mi az INCI?
Egy híres/hírhedt csoport/párt/szindikátus, aki nem ismereri őket/hallott róluk annak érdemes utánanézni, akárcsak a Lazokratáknak és más csoportoknak, mert ezek a csoportok éppen annyira befolyásolják az e-világot, mint az országok, már csak a méretüknél fogva is, ami a szervezettséggel együtt számottevő erőt ad a kezükbe.
5. Mihez kötötte Kína a magyar mpp megkötését?
Kimondottan a külügy jelentése szerint román mpp megkötéséhez, de általában véve igaz, hogy mint ex-EDEN ország kitartanak a szövetségesük mellett és elsősorban a Romániához állnak igazán közel az Asterián belül, a magyar-kínai együttműködés még új, és ők ismertek a hagyománytiszteletükről, amennyiben a régi kapcsolatok melletti kitartásról van szó.

2297. nap,szövetség

10.000 erő alattiaknak:


Összesen 12 válasz érkezett, ebből 2 hibátlan volt, és 9-en csak 1 pontot vesztettek. A játékosok 4.08 átlagot értek el. Az alábbiakban pedig nézzük a kérdéseket, és a helyes válaszokat:
1.) A hónap hanyadik napján van a századokban a regiment vezetők választása?
Válasz: 15.
2.) Mennyibe kerül egy nagy raktár?
Válasz: 35 Arany
3.) A 21. szint elérése után összesen hány energiát tudsz újratölteni 24 óra alatt (csoki nélkül)?
Válasz: 2400
4.) Ki a hadügyi miniszter?
Válasz: Dacicus Maximus
5.) Hány lakosa van az erepublik legnépesebb országának?
Válasz: Kb. 11500


Szövetségek kvíze:


1.) Mi a leghosszabb életű szövetség neve?
Válasz: EDEN
2.) Írj 5 volt Phoenix tagállamot!
Válasz: Magyarország, Németország, Indonézia, Irán, Ukrajna, Franciaország, Szerbia, Argentina, Brazilia, stb.
3.) Melyik szövetség robbantotta ki az első evilágáborút?
Válasz: Atlantis (Románia megtámadta Magyarországot)
4.) Kik voltak az ABC szövetség tagjai?
Válasz: Balti államok: Észtország, Lettország, Litvánia
5.) Kinek az elnöksége alatt léptünk ki a ONE-ból?
Válasz: Bosko Balaban
6.) Írj 3 országot, amelyekkel egyszer sem voltunk azonos szövetségi rendszerben!
Válasz: USA, Horvátország, Kína, Albánia, Svájc, Japán, Szingapúr, stb.
7.) Mi volt a neve a TWO kistestvérének?
Válasz: ACT
8.) Melyik ország alapította a CoT szövetséget?
Válasz: Ez nem volt teljesen egyértelmű, de többnyire eltaláltátok hogy Bulgáriára gondoltam.
9.) Volt-e tagja Kanada az Asgard szövetségnek?
Válasz: Igen
10.) Mikor alakult meg formálisan az ATLANTIS szövetség?
Válasz: 2008. 08. 22.

2282. nap, farsang

1. div.

1.) Mennyi pénzt kapsz vissza, ha lebontasz egy céget?
Válasz: A gyártási ár felét.
2.) Hány napod van elfogadni a hozzád utalt pénzt?
Válasz: 3
3.) Mi a küldetéssorozat főnyereménye?
Válasz: Ez a kérdés nem volt egyértelmű, mert két küldetéssorozat is ment, így ezeket a válaszokat nem vettem figyelembe.
4.) Hányan szavaztak a jelenlegi elnökünkre?
Válasz: 608
5.) Mikor kapsz Hadjárat Hőse (Camping Hero) medált?
Válasz: Ha egy hadjárat végén, az egyik oldalon te vitted be a legtöbb sebzést.



2. Divízió kvíze:


3.) Mi a küldetéssorozat főnyereménye?
Válasz: Ez a kérdés nem volt egyértelmű, mert két küldetéssorozat is ment, így ezeket a válaszokat nem vettem figyelembe.
2.) Kik lettek a januári hónap mentorai?
Válasz: Gabriel Balogh, KisTom, T0RONY
3.) Hány rank pont kell hogy elérd a Commander rangot?
Válasz: 40.000
4.) Ki a kongresszus elnöke?
Válasz: Nalaja
5.) Milyen bónuszt nyerünk Tauridából?
Válasz: Salétrom (20% fegyver)
 

Farsang


1.) Milyen két időszak között ünnepeljük a farsangot?
Válasz: Vízkereszt (jan.6.) - hamvazószerda (húsvéti böjt kezdete)
2.) Miért volt kedvelt házasodási időszak a farsang?
Válasz: Mivel az egyház adventben és nagyböjtben tilalmazta a házasodást, a farsang lett a lakodalmak egyik kedvelt időszaka.
3.) Írj két hagyományosan farsangi fogást!
Válasz: Csak néhányat írok le: fánk, kocsonya, részeges csirke, kacsa, korholyleves, töltött káposzta, stb.
4.) Mi köze a farsangnak a busójáráshoz?
Válasz: A busójárás egy mohácsi farsangi népszokás.
5.) Mi a „a farsang farka”?
Válasz: A farsang utolsó 3 napja, ilyenkor szokták megrendezni a nagy karneválokat.

2220. nap, játékok kvíze

1. Divízió kvíze:


1.) Mennyi eMagyarország Nemzeti Erő pontja?
Válasz: Kb.: 4200-4500
2.) Hány aranyért lehet venni egy csokit?
Válasz: 5
3.) Hány Rangpont kell ahoz, hogy valaki elérje a Titan rangot?
Válasz: 1.000.000.000
4.) Ki a jelenlegi Külügyminiszterünk?
Válasz: Borharisnya, Avalokitesvara
5.) Hány Csata Hőse (Battle Hero) medálja van a jelenlegi elnökünknek?
Válasz: 719



2. Divízió kvíze:


1.) Hány zónát lehet utazni azzal a repülőjeggyel, amelyik nem fogyaszt energiát?
Válasz: 5
2.) Mennyivel tudom növelni a raktárom kapacitását, 11.000 Ft.-ból, ha egy aranyat 210 Ft.-ért tudok beszerezni.
Válasz: 11,000 (1 nagy és 2 kicsi raktár)
3.) Hogyan lehet szerezni Presztízspontot?
Válasz: Csatákban minden elütött 10 energiáért kapunk 1 PP-t
4.) Milyen előnnyel jár a Főellenség (NE) törvény egy csatában?
Válasz: +10% sebzésbónusz
5.) Kik az alapítótagjai a TWO szövetségnek?
Válasz: eMagyarország, eLengyelország, eSzerbia, eSpanyolország, eSzlovénia, eEgyesült Királyság


Játékok kvíze:



1.) Ki volt a fő programozó Doom széria grafikus motorjánál?
Válasz: John Carmack
2.) Ki volt a kiadója a híres Wing Commander sorozatnak?
Válasz: Origin Systems
3.) Kik alapították az ID Software-t?
Válasz: Volt Softdiskes alkalmazott, név szerint John Carmack, John Romero, Tom Hall és Adrian Carmack,
4.) Melyik fejlesztői csapat készítette a Star Wars – Knight Of The Old Republik című játékot?
Válasz: Az első részt a BioWare, a másodikat az Obsidian Entertainment.
5.) Melyik fejlesztő készítette a Half-Life sorozatot?
Válasz: Valve Software
6.) Ki adta ki az Age Of Empires játékokat?
Válasz: Microsoft Game Studios
7.) Sorolj fel legalább 5 Sid Meier féle játékot.
Válasz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sid_Meier (értelemszerűen bármely 5)
8.) Melyik 3 fajnak volt hadjárata az Imperium Galactica II című játékban?
Válasz: Solarian (=Ember), Kra'hen, Shinari
9.) Milyen nyersanyagok lehetett bányászni a Warcraft III-ban?
Válasz: Aranyat és fát, (de ha valaki arra hivatkozott hogy a fát nem bányászni kellett hanem vágni, azt is elfogadtuk)
10.) Hány kiegészítője jelent meg eddig a World of Warcraft játéknak?
Válasz: 4

 

2206. nap, újság

1. Divízió kvíze:


1.) Melyik régióból szerzünk salétrom bónuszt?
Válasz: Tauridia
2.) Mennyi arany van az eMagyar kincstárban?
Válasz: 2,500.19
3.) Mit jelent a "full lana" kifejezés?
Válasz: Mind a négy edzőterem legmagasabb szintjével edzeni.
4.) Mi az emagyar egyetem honlapjának címe?
Válasz: https://egyetem.erephungary.hu/hu/
5.) Mit kapsz jutalomként, ha katonai rangot lépsz?
Válasz: 1 csoki + 5% bónusz sebzés.

2. Divízió kvíze:


1.) Mi a jelenleg futó Magyar-Szlovák egyezmény 0. pontja?
Válasz: Szlovákia NE-t add Magyarországra eRep (nap:2201)
2.) Hány nap elteltével ad a szabadságvágy kétszeres sebzést?
Válasz: kb. 80-90
3.) Hogy hívják azt a játékost, aki a világon a legtöbb tapasztalati pontal rendelkezik?
Válasz: Romper
4.) Melyik század volt az ütésverseny győztese, a második divízióban?
Válasz: Csontbrigad
5.) Mit kapott ezért nyereményként a század?
Válasz: 5.000 Huf
 


Újság kvíz:


Összesen 5 válasz érkezett, ebből 3 helyes volt. A játékosok 3 átlagot értek el. Az alábbiakban pedig nézzük a kérdéseket, és a helyes válaszokat:
1.) Melyik cikkben írta Imre Norbert ezt a mondatot: "Nem mondhatom magam "öreg rókának" az eRepublik világában."
Válasz: Minden ami fontos
2.) Ki nyerte el a "legbefolyásosabb magyar" díjat a Minden ami fontos újságban?
Válasz: Weisz Manfred Huba
3.) Miért nem tudta Imre Norbert az ukrán gazdaságot stabilizálni elnöksége alatt, egészen 26-áig?
Válasz: Azért, mert Ukrajnának nem volt kongresszusa.
4.) Szeptemberi ciklusa utáni búcsúzó cikkében, mely idézetet intézte a következő elnöknek Imre Norbert?
Válasz: “Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.”
5.) Hány aranyért adott el egy MM medált Imre Norbert?
Válasz: Először 4 aranyért, később újsággal rendelkezőknek 4, újsággal nem rendelkezők számára 2 aranyért.

2200. nap

1. Divízió kvíze:


Összesen 10 válasz érkezett, ebből 8 helyes volt. A játékosok 4.8 átlagot értek el. Az alábbiakban pedig nézzük a kérdéseket, és a helyes válaszokat:
1.) Hanyadik helyet foglalja el eMagyarország a nemzeti rangsorban?
Válasz: A játék elején a 2. helyen álltunk, a végére előreugrottunk az első helyre.
2.) Hány százalékos adó van a korházakon?
Válasz: 1%
3.) Mennyibe kerül egy licensz megvásárlása?
Válasz: 20 Arany
4.) Mire szavazunk 25-én?
Válasz: Pártokra (kongresszusi választások)
5.) Melyik eMagyarország hivatalos seregszobája?
Válasz: #hunarmy


2. Divízió kvíze:


Összesen 5 válasz érkezett, ebből 3 helyes volt. A játékosok 4.4 átlagot értek el. Az alábbiakban pedig nézzük a kérdéseket, és a helyes válaszokat:
1.) Mitől számít egy ország birodalomnak?
Válasz: Ha eléri a 4000 nemzeti erőt.
2.) Mi történik, ha egy csatában a két fél egyszerre éri el a 83 pontot?
Válasz: Ez lehetetlen esemény.
3.) Hogyan válik egy csata epikussá?
Válasz: Ha elér egy adott sebzést. Ez div1-nél 10.000.000, div 2-nél 30.000.000, div3-nál 100.000.000, div4-nél 3.000.000.000.
4.) Hány kongresszusi jelölt fog kongresszusi taggá válni?
Válasz: 40
5.) A minicsata 120 percéből mely intervallumban kapják a legtöbb pontot a résztvevő országok
Válasz: Az utolsó 30 percben percenkét 60 pont kapható.

Vetrán kvíz:


1.) Mikor, és ki alapította az egyetemet?
Válasz: 2008 február, Imre Norbert
2.) Miért hozták létre az egyetemet?
Válasz: Hirtelen sok új játékos ékezett és tömegoktatásra volt szükség.
3.) Ki tartott eddig legtöbbször előadást?
Válasz: Nalaja, Bosko Balaban, Istencsaszar, Hercegno (3x)
4.) Mi volt a harmadik világháborúban Franciaország ellen indított hadművelet fedőneve?
Válasz: French Toast
5.) Kit hozott fel példának Mikrobi a karakteres újság kapcsán?
Válasz: l. tibix (473 előfizető)
6.) Hány aranyért vette meg Malajzia az első korházát?
Válasz: 270
7.) Kik a teokraták az evilágban?
Válasz: A teokraták egy erős csoport, melyet egy e-vallás tart össze.
8.) Ki törölte Szingapúr fórumát?
Válasz: navy II
9.) Kiknek volt bejárása a ONE szövetségi szobába?
Válasz: Ország elnöke, hadügy minisztere, külügy minisztere, ezek helyettesei és egy tanácsadó
10.) Hány percig tartott Shalas95 előadásában a "csend"?
Válasz: Az első 17 és fél, majd a második 14 percig.

2191. nap

1. Divízió kvíze:



1.) Hozzávetőleg hány lakosa van ma eMagyarországnak?
Válasz: 4300
2.) Ki az egyetem jelenlegi rektora?
Válasz: Another77, de mivel a hivatalos honlapon még BothB volt megjelölve, elfogadtuk ezt a választ is.
3.) Mit kapsz ha 200 presztízspontot összeszedsz?
Válasz: 5 db Q1 repjegyet
4.) Mi lehet csinálni ezzel a nyereménnyel?
Válasz: Utazni, jegyenként egy zonát.
5.) Ki a The World is Ours szövetség vezetője?
Válasz: Cookies Crisps
A nyertesek nevei: Vlix; norbertovics; Renemmel; Nero007; Squaab; shrek81; LajosKapitany; paprika.jancsi; Antiakapus; Lead82; Laciaka. Ők fejenként 10 Q7 tankot kaptak.


2. Divízió kvíze:


Összesen 18 válasz érkezett, ebből 14 helyes volt. A játékosok 4.72 átlagot értek el. Az alábbiakban pedig nézzük a kérdéseket, és a helyes válaszokat:
1.) Összesen hány tankot osztott ki az Oktatási Minisztérium a múlt heti kvíz nyerteseknek?
Válasz: 880
2.) Melyik újságnak van a világon a legtöbb előfizetője?
Válasz: Komitski Vesnik
3.) Melyik medált vezették be a napokban?
Válasz: Freedom Fighter
4.) Milyen közlönyök vannak? (min. 8)
Válasz: Magyar közlöny, Hadügyi közlöny, Külügyi közlöny, Kommunikációs közlöny, Gazdasági közlöny, Szociális közlöny, Oktatási közlöny, Egyetemi közlöny, Kongresszusi közlöny.
5.) Mi a President Impeachment?
Válasz: Bizalmatlansági Indítvány az ország elnöke ellen.

2184. nap, filmidézetek

1. Divízió kvíze:


1.) Milyen linken érhető el az eMagyar Egyetem hivatalos weboldala?
Válasz: https://egyetem.erephungary.hu/hu/
2.) Hány gyakorlótered van?
Válasz: 4
3.) Melyik a legmagasabb katonai rang?
Válasz: Titán***
4.) Hány kvízjáték volt októberben az Oktatási Minisztérium szervezésében?
Válasz: 4, de ha valaki a ciklusra gondolt, elfogadtuk a hármat is megoldásnak.
5.) Hány fül van a shoutfalon és mik ezek?
Válasz: 4 – század, barát, párt és facebook


2. Divízió kvíze:



1.) Elnökválasztásnál mi történik, ha ugyanannyi szavazat érkezik az első két jelöltre?
Válasz: Szavazategyenlőség esetén a több XP-vel rendelkező jelölt győz.
2.) Minek a rövidítése az FP?
Válasz: Forfeit Point / Fekete pont
3.) Ki volt az egyetemen az előadó 2013.10.29-én, és miről szólt az előadás?
Válasz: Hercegno, Az új magyar házszabály (alkotmány)
4.) Mi annak az újságnak a neve, ahol az 1-es és 2-es divizió tagjai napi szinten igényelhetnek fegyvert és ételt?
Válasz: Sound_of_Silence
5.) Mennyi a repülőjegy áfája Magyarországon?
Válasz: 1%
 

Filmidézetek


1.) Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!
Válasz: Csillagok háborúja 5. - A Birodalom visszavág
2.) Titokzatos dolog az idő. Hatalma van. És ha játszunk vele, veszélyes!
Válasz: Harry Potter és az Azkabani Fogoly
3.) Gondoljrámvirág. Egész évben őseim sírhalmain virítanak. Mostantól fiam sírját borítják. Miért épp nekem kell megérnem e gonosz napokat? A fiú odavész, az öreg tengeti napjait. Miért kell megérnem, hogy lássam házam végnapjait? Szülőnek nem való gyermekét temetni.
Válasz: A Gyűrűk Ura 2. - A két torony
4.) Ha azonnal tudtad volna, hogy a gyertya lángja tűz, már rég kész lenne az étel.
Válasz: Csillagkapu
5.) A világegyetem két örök rejtélye: az időutazás és a nők!
Válasz: Vissza a jövőbe 2.

2173. nap, orgok

1. div:

1.) Mi a neve a jelenleg futó küldetéssorozatnak?
Válasz: Halloween Challenge
2.) Hány presztízspontot kell összegyűjtened, hogy kapj egy kis raktárat?
Válasz: 200
3.) Mely szavazást tartják minden hó 25-én?
Válasz: Kongresszusi választás
4.) Ki a jelenlegi elnökünk?
Válasz: Malwin Hun
5.) Ki a legerősebb magyar állampolgár?
Válasz: Imre Norbert

2. div:

1.) Kinek az újságára iratkoztak fel legtöbben?
Válasz: Levesezredes
2.) Hány presztízspontot kell összegyűjtened, hogy kapj egy kis raktárat?
Válasz: 200
3.) Miért kért M.Cobretti maga ellen bizalmatlansági indítványt?
Válasz: Valami olyasmit vártunk, hogy mert nem volt hadügy és külügy minisztere, de a elfogadtunk más érveket is.
4.) Ki a Kisgazdapart szóvivője?
Válasz: Bosko Balaban
5.) Írj két nem reguláris magyar századot!
Válasz: Black Army - Fekete Sereg, Killer Rabbits

Veterán kvíz

1.) Mennyibe került egy org alapítása?
Válasz: 5 arany
2.) Hány orgja lehetett egy játékosnak?
Válasz: Korlátlan
3.) Milyen fajta orgokat hagytak meg továbbra is az adminok?
Válasz: Nemzeti Org-okat (National Organizations).
4.) Milyen módon lehetett orgot kapni, mióta megszűntették az alapítás lehetőségét?
Válasz: Bérelni meglévő orgokat, vagy nyerni egy versenyen.
5.) Miért éri meg manapság gazdaságilag, hogy orgot használljunk a pénzpiacon?
Válasz: Mert nincs napi 10-es arany limit.

2159. nap

1. div

1.) Mi a 3. legnépesebb ország neve?
Válasz: A cikk kiadásakor Szerbia volt, de azóta megelőzték Braziliát, vagyis ezt a két országot fogadtuk el.
2.) Melyik szövetség tagjai vagyunk?
Válasz: TWO
3.) Mi a neve a Hadügyminisztérium hivatalos újságának?
Válasz: Hadügyi Közlöny
4.) Miért kapsz Felkelés hőse medált?
Válasz: Támogatoként részt veszel az adott régió felkelésében, és nyer a támadó oldal.
5.) Mire jó egy bónusz régió?
Válasz: A cég alaptermelése 20%-kal növekszik

2. div


1.) A cikk kiadásától számítva hány napja birtokoljuk a fővárosunkat?
Válasz: 502
2.) Mit lehet leolvasni az új rangsorból?
Válasz: Heti sebzés top 10-es listáját.
3.) Írj két szövetséget, melynek tagja volt eMagyarország!
Válasz: Mediterranean Alliance; PEACE; Global Community; PHOENIX; ONE; TWO
4.) Ki a kongresszus elnökhelyettese?
Válasz: Wisitenkraf
5.) Melyik Lengyelország egyetlen gumi régiója?
Válasz: Poitou Charentes, később szereztek egy másodikat is Papuát

2153. nap

1. div

1.) Mit kapsz katonai ranglépésért?
Válasz: 1 csokit, és 5% sebzésnövekedést.
2.) Ki volt a szerb elnök 2011 márciusában?
Válasz: fib
3.) Milyen csatákban és melyik oldalon kell ütni azért, hogy Igaz Hazafi medált kapj?
Válasz: Az áp-ddal megegyező vonatkozású csatákban az áp-dnak megfelelő oldalon
4.) Hanyas szinttől tartozik egy játékos a 2. divízióba?
Válasz: 25
5.) Melyik párt juttatta be a legtöbb jelöltjét a kongresszusba?
Válasz: HMSZ

2. div

1.) Mennyi idő múlva dobják vissza az ajánlataidat pénzpiacon?
Válasz: 10 nap
2.) Hányan indultak az elnöki székért 2011 márciusában, Szerbiában?
Válasz: 5
3.) Hány Titán rangú játékos van eMagyar országon?
Válasz: Ez nem volt teljesen egyértelmű kérdés, elfogadható válasz volt az 5 és a 6.
4.) Milyen politikai titulusok vannak? (min. 5)
Válasz: Miniszterelnök; Hadügyminiszter; Külügyminiszter; Kormányzó; Oktatásügyi miniszter; parlamenti képviselő; elnök; pártelnök; szóvivő; tanácsos; főtitkár; (párt) alelnök. (Ezek közül bármelyik 5)
5.) Mennyi idő alatt jár le egy MPP (kölcsönös védelmi egyezmény)?
Válasz: 30 nap

2142. nap

1. div

1.) Mi az erepublik magyar tutorialjának a linkje?
Helyes válasz: https://sites.google.com/site/fauketto/home
2.) Hanyadikán van a képviselő választás?
Helyes válasz: Minden hónap 25.-én.
3.) Mennyi pénzt kapsz, ha lebontasz egy céget?
Helyes válasz: Az építési költség 50%-át.
4.) Hány pontot szerzett az első divízió az észak kaukázusi felkelésben?
Helyes válasz: 7
5.) Sorolj fel 3 szövetséges országot!
Helyes válasz: Bármely 3 szövetségest elfogadtuk, ha tagja volt a TWO szövetségnek, vagy volt vele MPP hatályban.

2.div

1.) Mi az erepublik magyar tutorialjának a linkje?
Helyes válasz: https://sites.google.com/site/fauketto/home
2.) Mi a védelmi pajzs értékének kiszámítási képlete?
Helyes válasz: Maradék értéke/régiók száma/5 és ez 5%, 10%, 15%, 70% részben felosztva a körökben a divíziók(1-4) között.
3.) Mitől függ a kongresszusi képviselők száma?
Helyes válasz: Birtokolt régiók számától.
4.) Mi után kapsz loyalty medált?
Helyes válasz: Igazi pénzen vásárolt aranyért.
5.) A cég építésének hány százalékáért tudod eladni a céget, piacon?
Helyes válasz: 90%-110%

Veterán

1.) Mely országok kötötték a Tememsvári Egyezményt, Laurh kormányzása alatt?
Helyes válasz: Szerbia, Magyarország, Románia
2.) Mi volt annak a hadműveletnek a fedőneve, mely Alexandross kormányzása alatt zajlott le, és köthető hozzá az alábbi kép?
Helyes válasz: Jeti Farsang
3.) Hányszor lett kiadva a "[eMagyar Kormany] Bármit tehetsz, csak feladni tilos!" című cikk S. Timi elnök tollából?
Helyes válasz: 3
4.) Mi volt annak a szerződésnek a neve, amelyet GG kötött az oroszokkal?
Helyes válasz: Elbrusz szerződés
5.) Mi miatt késett 4 napot a románia elleni offenzíva lengyel oldalról, drago14 kormányzása alatt?
Helyes válasz: Galicia-Bukovina határbug megszüntetése miatt.

2130. nap

1. div

1.) Le van fordítva magyarra az erepublik fórum?
Helyes válasz: Nincs
2.) Hány prestige pontot kell gyűjteni, a 70 energia szelet elnyeréséhez?
Helyes válasz: 17500
3.) Ha egy játékos minden típusú cégböl akar eggyel rendelkezni, összesen hányat kell “építenie”?
Helyes válasz: 24
Mint ahogy többen megjegyeztétek ez a kérdés nem volt pontosan megfogalmazva. Igazából arra lettünk volna kiváncsiak ha minden típusból és minőségből épít valaki egyet-egyet. Így elfogadtunk ettől eltérő választ is mint a 4, ill. 12, bár érkezett 2 eredetileg helyesnek gondolt 24es megoldás is.
4.) Ki a legnagyobb magyar század kapitánya?
Helyes válasz: Szenti
Ez is egy kicsit problémás kérdés lett. Itt természetesen a parancsnokra és nem a kapitányra gondoltunk. Így itt sem ragaszkodtunk feltétlen Szentihez.
5.) Hányas szinttől lesz egy játékos a 3. divízió tagja?
Helyes válasz: 30

2.div:

1.) Mikor kapod vissza RW-böl az 1000cc-t ?
Helyes válaszlehetőségek: Ha az adott országban másik RW indul. Ha 7 napig nem jön össze a 10 ember.
Ezen csúsztak el a legtöbben. Sikeres RW esetén nem jár vissza a pénz.
2.) Mi az amit két játékos nem utalhat egymás között?
Helyes válaszlehetőségek - 2 kombinációja: vas, búza, csoki, rakéta, bomba, bazooka, bazooka alkatrész
3.) Mi az a minimális játékos szint, amivel elnök lehet valaki?
Helyes válasz: 18
4.) Melyik országokkal van kereskedelmi embrangók hatályban?
Helyes válasz: Horvátország, Dánia.
5.) A jelenleg elfogadott törvénytár szerint, kit kell értesíteni egy szabályosan beadott bizalmatlansági indítvány esetén?
Helyes válaszlehetőségek: A kongresszus elnökét. Az elnöki választásokon 2. helyezést elért személyt.

2093. nap

1. div

1. Mennyi munkás dolgozhat max. egy q7 fegyvergyárban s mennyi nyersanyagot kell ebben az esetben a tulajdonosnak biztosítania részükre, ha az ország minden bónusz régióval rendelkezik, és minden munkás dolgozott?
Helyes válasz: 10 munkás, 40000 vasat
2. A gerilla harc bevezetése óta ki aratta eddig a legtöbb győzelmet eMagyarországon?
Helyes válasz: Szempy
3. Mennyibe kerül plusz egy országba egy kereskedelmi licenc?
Helyes válasz: 20 arany
4. Magyarországnak mennyi energiára és pénzre van szüksége egy légitámadás indításához?(A teljes összeget adjátok meg, ne a “hátralevő” összeget.)
Helyes válasz: (Változó). A kvíz kiadásakor pl. 20,464,500 energia és 765,000 forint, azonban a kvíz ideje alatt a változásoknak megfelelően több féle válasz is elfogadásra került.
Megjegyzés: Ahogy azt az egyik kitöltő nagyon ügyesen megjegyezte, a kérdésre adható válasz változik, mpp-k és területek függvényében. Ennek megfelelően több féle választ is elfogadtunk.
Annyit általánosságban szeretnék megjegyezni, az ilyen és ehhez hasonló kérdéseknél, ahol a válasz időnként változik, hogy elsősorban azt figyeljük, sikerült e eljutni arra az oldalra ahol az adat kinyerhető( természetesen aki az ilyen kérdésekhez nem ír a valósággal teljesen ellentétes , és nyílvánvalóan rossz választ, úgy az elfogadásra kerül).
5. Egy Q7-es védelmi pajzs mennyi sebzés elnyerésére képes?
Helyes válasz: 10 milliárd

2.div

1.Minek a rövidítése az FF, és mit jelent?
Helyes válasz: Food Fight. Azt jelöli, hogy hányszor tudsz ütni a kajás köreidből. Az FF=jelenlegi energiád+visszatölthető energiád (ez a puffer) / 10.
(Elfogadtuk a visszatölthető energia említése nélkül is).

2. Mekkora az a max. távolság, ami 2 gerilla ellenfelet elválaszthat egymástól?
Helyes válasz: 900 m

3. Kinek az elnöki ciklusa alatt jutottunk el Kínába és foglaltuk el Heilongjiang (ismertebb nevén Hellokitty) régiót?
Helyes válasz: Kampec

4. Ha kongresszusi jelölt akarsz lenni, a hónap hanyadik napjáig adhatod be a jelentkezésed legkésőbb?
Helyes válasz: 23.

Megjegyzés: Itt utólag belátom jobb lett volna említeni, hogy erep váltás szerinti napról van szó, ugyanis pont arra irányult a kérdés, hogy az erep szerinti 24. nap már csak a pártelnökök pakolgatják a jelölteket, de indulni csak 23-áig lehet indulni( ez persze nálunk a reggel 9es napváltás miatt ugyebár kicsit változik).(Aki erre gondolt, és így is a 24-et írta, attól elnézést.)

5. Egy ciklusban leváltják az elnököt, és helyére a választásokon második jelölt került. Majd a kongresszus ellene is megszavazza az impeachmentet. Ki lesz ekkor az elnök?
Helyes válasz: Újra a korábbi (az első) elnök kerül vissza a pozícióba.

 

2085. nap

1. div.

1. Mennyi erőt ad a legutolsó(legnagyobb) edtőterem 4-es szinten?
Helyes válasz: 40
2. Mennyi energiát veszítesz, a manageri munkával(tehát saját cégben dolgozva)?
Helyes válasz: 10
3. Sorolj fel legalább 2 magyar játékost, akik külföldi országban voltak elnökök?
Helyes válasz többek között: Geezus, lazo, Imre Norbert, GregoryG
4.Összesen mennyi fegyverből építhető meg egy 2.500.000-t sebző rakéta?
Helyes válasz: 540
5. Mi volt annak az IRC szervernek a neve, ahol a mostanit (Rizon szerver) megelőzően voltak a közösségi chat szobái a magyar közösségnek?
Helyes válasz: Mibbit
6. A legyőzött ellenfelek alapján, melyik az erepublik(nem csak Magyarország) legerősebb százada?
Helyes válasz: Nacionalna Garda
7. Mennyi játékos kell egy felkelés(RW- Resistance War) indításához?
Helyes válasz: 10
8. Sorold fel a 3 legtöbb előfizetővel( feliratkozóval) rendelkező magyar újságot! (Állami kézben lévő újságok(közlönyök) nem számítanak be)
Helyes válasz: I'm not perfect , Maga'nve'leme'ny, Minden ami fontos

2. div

1. Sorold fel a 3 legerősebb magyar játékost, akik jelenleg játékon belül is magyar állampolgársággal rendelkeznek!
Helyes válasz: Imre Norbert, align, 655321
2. Hogy hívták azt az elnököt, akinek az elnöki ciklusa alatt ment végbe eMagyarország eddigi legnagyobb baby boom-ja?
Helyes válasz: Quicksilver
3. A hónap hanyadik napján van a századokban a regiment vezetők választása?
Helyes válasz: 15
4. Kik tudják elfogadni egy külföldi játékos állampolgársági kérelmét?
Helyes válasz: kongresszusi képviselők
5. A játék egy korábbi szakaszában lehetett kórházakat építeni. Kik tudták kezdeményezni ezen épületek megvételét?
Helyes válasz: elnökök
6. Minek a rövidítése a PTO, és mire használjuk ezt a kifejezést?
Helyes válasz: Political Take Over (politikai hatalomátvétel)
Legrövidebben megfogalmazva, az amikor egy idegen nemzetiségű csoport átveszi a célország feletti politikai irányítást.
7. Mi a pontos neve annak az IRC chatszobának, ahol az országunk képviselői heti egy alkalommal gyűlést tartanak?
Helyes válasz: #kongresszus
8. Mennyi a minimálbér összege jelenleg eMagyarországon?
Helyes válasz: 1 huf

 

2079. nap CO és Millitary Unit Tournament

CO

1.Ki tudja beállítani az újításnak számító Combat Orders(CO)-t?
Helyes válasz: századparancsnok
2. Ha a feltételeknek megfelelően viszünk be sebzést a CO teljesítésekor mi fog jutalmul járni?
Helyes válasz: pénz
3. Mely divíziók számára lehet beállítani CO-t?
Helyes válasz: Nincs korlátozás(bármelyiknek)
4. A Combat orders kiadásakor az alábbiak közül melyiket NEM lehet beállítani feltételként?
Helyes válasz: katonai rang
5. Kik tudnak a századuk számlájára pénzt utalni?
Helyes válasz: a század teljes jogú tagjai akik elérték a 25. szintet

MU tournament

1. Mikor kezdődik és mikor ér véget a második nemzetközi ill. nemzeti századverseny? (erepnap szerint)
Helyes válasz: 2073-2079
2. Mely századok vehetnek részt a versenyen?
Helyes válasz: Minden század
3. Milyen típusú sebzés számít bele a versenybe?
Helyes válasz: bármilyen bevitt sebzés
4. Melyik három magyar századot támogatja hivatalosan a magyar kormány, hogy bekerüljön a nemzetközi top 50-be?
Helyes válasz: Székely Légió, Magyar Légió és Magyar Civilek Csapata
5. A verseny végén a nyertes századok számlájára került pénzt kizárólag hogyan használhatják fel?
Helyes válasz: kizárólag az új Combat Orders funkció finanszírozására használható fel.

 

 

2072. nap

1. div

1.) A hónap hányadik napján vannak a kongresszusi választások?
Helyes válasz: 25
2.) Mennyi aranyat szerezhetünk egy BH(battle hero) medállal a 21. szinten?
Helyes válasz: 2
3.) Ki nyerte a szerbiai elnöki választásokat egy évvel ezelőtt, vagyis 2012.júliusában?
Helyes válasz: choki 6
4.) Mennyi alkatrész kell egy bazooka összeállításához?
Helyes válasz: 5
5.) Mennyibe kerül egy 9.000 férőhelyes raktár megvétele?
Helyes válasz: 35 arany
6.) Kik tudnak a századokban DO-t (daily order/napi parancs) állítani?(Mindenkit sorolj fel.)
Helyes válasz: századparancsnok, és a szakaszparancsnokok

2. div

1.) Mennyi ellenfelet kell leküzdeni, hogy beléphessünk a ‘’guerilla’’ harcba?
Helyes válasz: 5
2.) Mennyi lőfegyvert (nem gránátot) tárolhatsz/használhatsz egy adott ‘’guerilla’’ harc során?
Helyes válasz: 4
[Itt már sajnos a társaság közel fele elvérzett, mert 1,3 és 5 válasz is érkezett megfejtésként. De úgy gondolom mivel a többség megértette, és helyesen is válaszolt a kérdésre, nem gondolnám, hogy ennyire rossz lett volna maga a kérdés.]
3.) Melyik ország a kakukk tojás, és miért? Új-Zéland, Kolumbia, Lengyelország, Chile, Szlovénia
Helyes válasz: Gyakorlatilag a kérdés jellegéből adódóan bármi, ami megmagyarázta, mi az ami a felsoroltak közül 4 országnál megvan, az 5.-ben nincs. Így bár Kero one a kérdés megírásakor Chilére célzott azzal hogy vele nincs MPP-nk, de elfogadtam olyat is mint Kolumbia, mivel nincs szövetségben, vagy Új-zéland mivel szigetország.
4.) Egy játékos egy nap maximum mennyi aranyat kaphat más játékosoktól összesen?
Helyes válasz: 10
5.) Mennyibe kerül egy cikk kiadása?
Helyes válasz: Ingyenes
[Azért a biztonság kedvéért úgy látom majdnem mindenki odaírta, hogy az újság alapítás 2 arany, de persze nem ez volt a kérdés. Viszont aki csak azt írta, hogy 2 arany, ott nem tudtam elfogadni a választ.]
6.) Melyik magyar század a legnépesebb?
Helyes válasz: Magyar Légió
[Itt sajnos néhányan beleestek abba a hibába, hogy a legyőzött ellenfelek szerinti rangsor alapján a Magyar Civilek csapatát adták meg válasznak.]

2067. nap

1. div

1. Hány erőpont elérése után jár 5 gold jutalom?
Helyes válasz: 250
2. Milyen esetekben kaphatsz energiaszeletet és hány egységgel tölti fel az energiád?
Helyes válasz: DO(napiparancs) teljesítése, katonai rangszintlépés - 100 egységet tölt vissza
[Azonban ha az első kettőből csak az egyiket válaszoltátok meg, úgy is elfogadtuk, hisz nem lett előre leszögezve, hogy csak felsorolást vagy teljes listát kérünk(erre a jövőben majd odafigyelünk)]
3. A 21. szint elérése után összesen hány energiát tudsz újratölteni 24 óra alatt (csoki nélkül)?
Helyes válasz: 2400
[Azonban, a kérdés megfogalmazása nem volt szerencsés, főleg, hogy eredetileg arra irányult, egy alkalommal mennyit tud visszatölteni a játékos(lényegében, mennyit tud raktározni alap esetben), így az 500-as és a 2400+500 válaszokat is elfogadtuk]
4. Hány katonai rangpont elérése után leszel „Titan ’’ fokozatú harcos?
Helyes válasz: 1,000,000,000
5. Melyik magyar állampolgár játékosnak van a legtöbb tapasztalati pontja?
Helyes válasz: Attila14
[Itt sajnos a többség belefutott abba a hibába, hogy az utolsó 7 napban legtöbb tapasztalatot szerzett játékost, mobra-t jelölte meg. Sajnos a kérdés nem erre irányult, és úgy vélem nem is volt megtévesztő.]

2. div

1. Hol található eMagyarországhoz legközelebb gumi régió?
Helyes válasz: Southeast of Mexico vagy Mexico
2. Ki eMagyarország miniszterelnöke? (nem elnök!)
Helyes válasz: Alexandross
3. Hány kormányzati titulust nevesít a játék ingame?
Helyes válasz: 5
[Azonban a 4 ugyan úgy jó válasznak lett elfogadva végül, tekintettel arra, hogy a játékban “political titles”-t és az elnököt külön nevesíti, így voltak akik elnököt nem vették be a sorba]
4. A legutóbbi kongresszusi választásokon hány szavazatot kapott a legtöbb képviselőt delegáló párt?
Helyes válasz: 662
5. Melyik elnök használta utoljára a „király” megnevezést?
Helyes válasz: MalwinHUN

2988. nap, szövetségi rendszerek

1. div

1. kérdés:
Írj három TWO tagállamot!
Magyarország, Egyesült Királyság, Thaiföld, Észtország, Spanyolország, Lengyelország, Szlovénia, Lettország, Venezuela, Szlovákia, Szerbia, Montenegró (Megj.: A felsoroltak közül bármelyik három.)
2. KÉRDÉS
Ki a legerősebb játékos eMagyarországon?
Szenti
3. KÉRDÉS
Minimum hány kör kell legyen egy csatában?
8
4. KÉRDÉS
Mennyit termel eredetileg egy olajkút?
70
5. KÉRDÉS
Mi az Egyetemi közlöny linkje?
https://www.erepublik.com/en/newspaper/egyetemi-kozlony-192192/1 

2. div


1. KÉRDÉS
Írd le az összes TWO tagállamot!
]Magyarország, Egyesült Királyság, Thaiföld, Észtország, Spanyolország, Lengyelország, Szlovénia, Lettország, Venezuela, Szlovákia, Szerbia, Montenegró
2. KÉRDÉS
Ki a hadügyi miniszter?
Ernst von Jacob
3. KÉRDÉS
Maximum hány kör van egy csatában?
15
4. KÉRDÉS
Mennyit termel 3 kaja, és 2 fegyver bónusszal egy olajkút?
98
5. KÉRDÉS
Ki(k) tartottak legutoljára egyetemi előadást?
Rakosi M.& C. Schelling, Alexandross, Mac Baslac (Shalas95)

Szövetségi rendszerek

1. KÉRDÉS
Mi vezetett a CoT-TWO szenbenálláshoz?
Az, hogy a CoT felvette tagjai közé az USÁ-t.
2. KÉRDÉS
Melyik CoT tagország valja ellenségének a Szerbeket?
USA
3. KÉRDÉS
Miért ütöttek az Olteniáért vívott csatában a CoT tagok román oldalon?
Azért, hogy a románok nyerjenek és megszerezzék a kezdeményezést a bolgárokkal szemben, így kiütve a frissen megkötött szerb MPP-jüket.
4. KÉRDÉS
Milyen hír jár a Román-Szerb MPP céljáról?
A románok szeretnének légicsapást mérni az USA-ra és ezt segítenék a szerbek.
+1. KÉRDÉS
Kicsoda Kain Propan?
"Az Asgard szövetség jelenlegi vezetője. Supreme Commander"

 

2194. nap

1. div

1. KÉRDÉS
Ki az elnök?
charlie50
2. KÉRDÉS
Hány karakteres lehet egy komment?
2000
3. KÉRDÉS
Hány pontot szerzett az első divízió?
https://www.erepublik.com/hu/military/battlefield/40326
6
4. KÉRDÉS
Melyik a legnépesebb ország?
Argentína
5. KÉRDÉS
Hol ad a szociális minisztérium ellátmányt?
#szocmin

2. div

1. KÉRDÉS
Ki a hadügyminiszter?
Ernst von Jacob
2. KÉRDÉS
Hány karakteres lehet egy shout?
160
3. KÉRDÉS
Hány ellenséget ölt meg, az ötödik csata hőse, a 2. divízióban?
(https://www.erepublik.com/hu/military/battlefield/40326)
43
4. KÉRDÉS
Hány lakosa van a legnépesebb országnak?
~25800 (Megj. mindig változott, a megfelelő válaszokat elfogadtuk.)
5. KÉRDÉS
Mi a szociális minisztérium új játéka?

Airstrike

1. KÉRDÉS
Ki használt először légicsapást az etörténelemben?
Bulgária
2. KÉRDÉS
Milyen okból lőtték ki az első légicsapást?
Hogy Bulgária, Dél-Amerikába tegye át székhelyét és segítsen Chilének.
3. KÉRDÉS
Kik használtak eddig légicsapást?
Horvátország, Románia, Bulgária, Uruguay, Lengyelország, Argentína, Spanyolország, Montenegro.
4. KÉRDÉS
Mondj két okot, amiért nem lehet légicsapást használni.
Nem gyűlik össze az energia/valuta; a kiszemelt ország határossá válik; a kezdeményező ország elveszíti összes területét; az elnök nem nyújtja be a törvényt; a kongresszus nem hagyja jóvá, régió nélkül van az ország, nincs elnöke az országnak.... (A fentiek közül bármelyik kettő, a felsorolás nem teljes.)
5. KÉRDÉS
Meddig lehet adakozni az légicsapásra?
1978 napig
BÓNUSZKÉRDÉS
Mi a különbség a régi és az új valuta adakozási képlet között?
Az új formulában a régi képlet szerint kapott értéket még el kell osztani 15-tel.